A szenteste nekem szó szerint áldottá, meghitté sikeredett. És ki hisz benne, ki nem, előtte kértem is a Jó Isten segítségét , hogy éljem át, töltse be a szívemet az ünnep fénye. Így is lett:)
Reggel, nem túl korán kászálódtunk ki az ágyból, megcsináltuk a reggeli kakaónkat, és neki is láttunk a készülődésnek. Ahogy azt szokás a férfi a munka férfias végét, a nő a nőit fogta meg. Szerelmem befaragta a fát, én meg izgatottan néztem:)Na erről beszélek, ez a munkamegosztás:)
Tök izgultam, hogy estére minden kész legyen. Olyan volt, mintha az idő nem a barátom lett volna, épp ellenkezőleg ,a legnagyobb ellenségem. De hogy hova siettem?
Még egy gyors temetőjárást is közbeiktattunk, mert igaz a szeretteink a szívünkben laknak, de azért mégiscsak illik őket is ,,meglátogatni,, ilyenkor.
Aztán következett a kedvenc részem, a férjemmel együtt készített vacsora ideje. Ezek a kedvenc részeim a napban, még ha nem is kerül rájuk gyakran sor, de ezeket én építő jellegűnek tartom egy kapcsolatban. Együtt adagoljuk a hozzávalókat, közben beszélgetünk, nevetgélünk:))Igen, ez annyira jó. A lényeg mondanom sem kell,nem az ételen van...
Miután mindennel elkészültünk fenyőfácskánk elé ültünk, énekeltünk neki, hálát adtunk az év ajándékaiért, és ami gyerekkoromból maradt vissza, csillagszóróztunk! Megettük vacsoránkat, leszaladtunk anyáékhoz egy puszira, kis beszélgetésre, aztán visszajöttünk, és némán bámultuk a fánkat, egymás mellé ülve, egy szót sem szólva,csak mosolyogva....igen,ez a mienk....
Kívánok jövőre is ilyen lelkiekben gazdag karácsonyt férjecskémmel,családommal,....vagy még egy kis csöppséggel együtt...
