2011. december 30., péntek

Karácsony

Szívem legnagyobb bánatára lassacskán eltelik ez az ünnep is. Belegondoltatok,hogy erre a pár napra egy egész évet kell mindig várnunk? Azért még korai lebontani a fát (eszem ágában sincs), de nem is olyan sokára elcsomagoljuk a díszeinket, elrakjuk őket a szekrény mélyére, és még kimondani is sok, de egy év múlva pillantunk rájuk legközelebb.
A szenteste nekem szó szerint áldottá, meghitté sikeredett. És ki hisz benne, ki nem, előtte kértem is a Jó Isten segítségét , hogy éljem át, töltse be a szívemet az ünnep fénye. Így is lett:)
Reggel, nem túl korán kászálódtunk ki az ágyból, megcsináltuk a reggeli kakaónkat, és neki is láttunk a készülődésnek. Ahogy azt szokás a férfi a munka férfias végét, a nő a nőit fogta meg. Szerelmem befaragta a fát, én meg izgatottan néztem:)Na erről beszélek, ez a munkamegosztás:)

Tök izgultam, hogy estére minden kész legyen. Olyan volt, mintha az idő nem a barátom lett volna, épp ellenkezőleg ,a legnagyobb ellenségem. De hogy hova siettem?

Még egy gyors temetőjárást is közbeiktattunk, mert igaz a szeretteink a szívünkben laknak, de azért mégiscsak illik őket is ,,meglátogatni,, ilyenkor.

Aztán következett a kedvenc részem, a férjemmel együtt készített vacsora ideje. Ezek a kedvenc részeim a napban, még ha nem is kerül rájuk gyakran sor, de ezeket én építő jellegűnek tartom egy kapcsolatban. Együtt adagoljuk a hozzávalókat, közben beszélgetünk, nevetgélünk:))Igen, ez annyira jó. A lényeg mondanom sem kell,nem az ételen van...

Miután mindennel elkészültünk fenyőfácskánk elé ültünk, énekeltünk neki, hálát adtunk az év ajándékaiért, és ami gyerekkoromból maradt vissza, csillagszóróztunk! Megettük vacsoránkat, leszaladtunk anyáékhoz egy puszira, kis beszélgetésre, aztán visszajöttünk, és némán bámultuk a fánkat, egymás mellé ülve, egy szót sem szólva,csak mosolyogva....igen,ez a mienk....

Kívánok jövőre is ilyen lelkiekben gazdag karácsonyt férjecskémmel,családommal,....vagy még egy kis csöppséggel együtt...

2011. december 15., csütörtök

A négy gyertya meséje!!!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya. Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek.
Azt mondta az első :
- ÉN VAGYOK A BÉKE! De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni.  Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.

A második azt mondta:
- ÉN VAGYOK A HIT! Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem.  A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot. 

Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
- ÉN A SZERETET VAGYOK! Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám. - Ezzel ki is aludt.
Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott:
- De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké! - Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt.

Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:
- Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát.
ÉN VAGYOK  A REMÉNY!
A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új életre keltette a többit.
- Add, Urunk, hogy soha ki ne aludjon bennünk a remény! Hadd legyünk eszköz a kezedben, amely segít megőrizni gyermekeink szívében a hit, remény, szeretet és béke lángját!!! Ámen...

Azt hiszem nincs hozzáfűzni valóm!!

2011. december 11., vasárnap

Karácsony itthon

Karácsony!!!Egy ünnep,melyre mindig egy esztendőt kell várnunk.Nem elég csak 24-én ünnepelnünk,hetekkel előtte készülnünk kell áhított ,,vendégünk,,fogadására.A minap férjemmel ültünk le a meggyújtott kis adventi gyertyánk mellé egy finom forró csoki társaságában,és elmélkedtünk gyerekkori emlékeinken.Azon,hogy kinél mikor díszítette  a Jézuska a fát, ki milyennek élte át a hatalmas fa fényeinek,illatának élményét.Ilyen beszélgetés mindenkinek kell,melegen ajánlhatom.Annyira jó volt a kis lelkünknek,próbáljátok ki.
Kicsi otthonunkat pár napja már az ünnep fényébe öltöztettük.Elfoglalták méltó helyüket izzóink,kikerültek arany gömbjeink,és december 6-a óta minden nap nyitásra kerül adventi naptárunkból egy kis üzenet:)))Annyira szeretem,olyannak érzem magam,mint egy izgatott kisgyermek,aki várja az újabb estéket egy üzenet kedvéért:)

Gondolkodtam már a karácsonyi menün is. Aszalt szilvával töltött pulykamell biztos kerül az ünnepi asztalkánkra.Már meg is vásároltam a díszeket,a piros gyertyát, tányéralátétet, mécseskéket.
A süteményeken még gondolkodom,de a mézeskalácssütés barátnővel programba van iktatva.
Szeretem ezeket a dolgokat.Csinosítani az otthonunkat, bevásárolni az ünnepre,kis fácskánkat kiválasztani...ezek a dolgot teljesen betöltik a szívemet.
És igen,ajándékokról eddig még egy sort sem olvashattatok.A karácsony nem az ajándékok,sokkal inkább a szeretet ünnepe......